SZAKMAI STÁB

241634204_562251761592918_8584691876425103184_n.jpg

Zombori Ádám

"Ádám bácsi"

4 évesen kezdtem úszni és 16 éves koromig úsztam versenyszerűen. Már aktív sportolóként elkezdtem a Testnevelési Egyetemre járni, emellett évekig segédedzőként dolgoztam olimpiára készülő úszókkal foglalkozó egyesületben. Az oktatásban a legfontosabb számomra amellett, hogy megtanítsam őket úszni, hogy megszerettessem velük ezt a sportágat.

Oktató

 

Pongó Anna

"ANNA NÉNI"

Már gyerekkoromban imádtam mozogni és sportolni. Így 5 éves korom óta az úszás az életem központi részévé vált, ezért is választottam a Testnevelési Egyetem testnevelő-edző szak (úszóoktató) alapképzését, majd mesterképzését (testnevelőtanár-gyógytestnevelőtanár szak). Gyerekek és felnőttek úszásoktatásával már több, mint 6 éve foglalkozom. Óráimon fontosnak tartom a tanulás mellett a játékos és vidám hangulatot. Szerencsés vagyok, hogy a munkám a hobbim is, mert imádok gyerekekkel foglalkozni

Oktató

 

Image-1.jpg

Olajos Dóra

"DÓRI NÉNI"

Egészen kicsi korom óta rajongok a vízért, így nem volt meglepő, hogy hozzá kötődő sportágat választottam. 2003-ban kezdtem vízilabdázni, amit hobbi szinten még máig is űzök. Több nyarat töltöttem Amerikában, ahol gyerektáborban vizimentőként és úszásoktatókent tettem szert értékes tapasztalatokra. A kint szerzett tudást itthon is szeretném kamatoztatni, ezért nagyon örülök hogy egy ilyen remek csapatnak a tagja lehetek. A gyerekekkel mindig is megtaláltam a közös hangot, ezért szerencsésnek tartom magam, hogy velük dolgozhatok!

Oktató/edző

 

Pinczi Imre

"IMI BÁCSI"

Az úszás tudást kisiskolás korban sajátítottam el majd gyakoroltam heti rendszerességgel, de később a labdajátékok világában szerepeltem versenyzőként. Már gyermekkoromban határozottan tudtam, hogyha a versenysportot befejezem, utána az edzői pályán szeretném folytatni. A sport, az uszoda és a víz világa mindig vonzó volt számomra, valószínűleg emiatt választottam az úszóedzői és testnevelő tanári hivatást. A sport és a mozgás szeretete végig kísért eddigi életem során és ezt a morált szeretném továbbítani a tanítványaimnak már a kezdetektől. A sportot eszközként felhasználva a nevelésben, hiszen a sport mindenre megtanít. Munkám során az elméleti tudást és a napról napra bővülő tapasztalataimat ötvözve próbálok naprakész és élménygazdag foglalkozásokat tartani. Célom, hogy a sportsikerek mellett mindenkinek pozitív emlékei maradjanak az együtt töltött időkről.

Vezetőedző

 

NOEL KRIstóf

"NOEL BÁCSI"

Gyermekkorom óta a víz szerelmesei köze tartozom, ennek köszönhetem 16 éves versenyzői múltamat. A Testnevelési Egyetem helyet biztosított arra, hogy a megszerzett tudásomat kiegészítve, a hobbim egyben a munkám is legyen. Világjáróként, számtalan pozitív embert ismertem meg, más és más szokásokkal. Ezt az életfelfogást próbálom tanítványaimnak átadni magyar illetve angol nyelven. Fontosnak tartom az egészséges életmódra nevelést, hiszen a gyerekek, tanulók részvételén keresztül a szemléletformálás, a család és a közösség értékeinek megőrzése az egészséges életmód kialakításának érdekében elengedhetetlen. Hálás vagyok, hogy egy olyan úszóiskolában dolgozhatok, ahol mindenkinek lehetősége van a sportág elsajátítására, hobbi szinttől egészen a versenysportig.

Oktató/edző

241856718_558791991869077_388364129137789849_n.jpg

MArsi Márk

"MÁRK BÁCSI"

4 éves korom óta a vízben élem az életem. Úszóként kezdtem majd áttértem a vízilabdázásra, ahol az OB I-ig jutottam. Mióta befejeztem pályafutásomat a vízben a parton kamatoztatom a megszerzett tapasztalataimat.  Szeretném a tudásomat átadni mindazoknak akik most tanulnak úszni és azoknak is akik tökéletesíteni szeretnék tudásukat.

Oktató

Imre Ildikó

"ILDI NÉNI"

Már 2 éves korom óta a víz szerelmese vagyok. Óvodásként kezdtem a versenyszerű úszást, aminek az egyetemi tanulmányaim vetettek véget. Edzői tapasztalataim megszerzésében a Testnevelési Egyetem segített, az ott megszerzett tudásom már 6 éve kamatoztatom az uszodában. Óraimon kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy a tanítványaimnak a lehető legjobb tudásom szerinti képzést nyújtsam, ezért fontos számomra a figyelem mellett a fegyelem is. Természetesen mindezek mellett elengedhetetlen a játszva tanulás. A legnagyobb boldogság mikor a tanítványaim 1-1 foglalkozás után mosolyogva és jókedvűen mennek haza.

Oktató/edző

IMG_8664.JPG

Vad Gergő

"GERGŐ BÁCSI"

Az úszás gyerekkorom óta jelen van az életemben és a sportág iránti rajongás a mai napig elkísér. 3 évesen jártam először uszodába, attól a pillanattól kezdve a medence vált a második otthonommá. 13 évet úsztam versenyszerűen, de ezt mára már befejeztem és az általam megszerzett tudást az új generációnak igyekszem átadni és a lehető legnagyobb figyelemmel, szakértelemmel oktatni őket az úszás szeretetére. A Debreceni Egyetemen végeztem sportszervező szakon. Fontosnak tartom folyamatosan képezni magamat, hogy minél több hasznos dolgot sajátíthassak el és adhassak tovább. Emellett óraimon elengedhetetlennek tartom a jó kedvet és a tanulást. Célom, hogy minél több gyermek tanuljon meg úszni. Örülök, hogy egy ilyen remek csapat tagja lehetek.

 

Oktató

Kiss Cecília

Sport- és oktatásszervező

Egy csapat sem működhet összetartás nélkül. A mindennapokban én ezért az összetartásért és szervezettségért dolgozom, hogy oktatóink mindig a legmagasabb szinten tudják végezni a munkájukat. Könnyen tudunk együtt dolgozni, mert hasonló az érdeklődési körünk, hiszen én is a Testnevelési Egyetemen végeztem tanulmányaimat és munkáim ezidáig is mindig a sporthoz kötődtek. Fontos számomra az a harmónia, ami az úszni vágyók, az oktatók és az uszoda között jön létre, ugyanis eredményes munkát csak így érhetünk el.